LoveTube
Keresés
Látógatói statisztika







![]() | Ma: | 19 |
![]() | Tegnap: | 64 |
![]() | Ezen a héten: | 83 |
![]() | Ebben a hónapban: | 1136 |
![]() | Összes: | 215318 |
| Simon Lehel – Sziber András - A melegség és a férfi biszexualitás pszichodinamikus, antropológiai, szociális genetikája- versus pszichogenetika-elmélete |
|
|
|
(ajánlom Andrisnak és Zsoltnak, valamint Bugán Antalnak, mint gyermekpszichológusnak) MOTTÓ: „- A mesekönyvben - A mesekönyvben a kiskirályfi mindig királykisasszonyra lelt, néha varrólányra, ahogy a nagyira a nagypapa, anyura apu, Júliára Rómeó.
Évek kellettek, hogy felfedezzem, a valóságban a kisherceg néha a kocsisfiút szerette, és az egyik nagybácsimat sosem látták nővel. Nem a saját életemre készítettek. Ez is olyan mint a Télapó, örömből szőtt csalódás. Mese. És a legerősebb, mint a bújócskában, akkor is nyer, ha csal.”
/Gerevich András/ Kisebb terjedelmű írásom célja, hogy bemutassam pszichodinamikus eszközökkel a melegség és férfi biszexualitás alapvetően genetikai eredetét, illetve az erre való ráeszmélést kisgyermekkortól egészen a felnőtt rejtőzködésig. 1.a) Alapvető hipotéziseim, hogy a melegség és a férfi biszexualitás genézisét illetően teljesen biológiailag determinált, mégis van saját speciális szociális fejlődési útja (útjai), melyek nagyon diverzifikáltak, hiszen nincsen előttük a saját mintájuk, ez elől el vannak zárva, ezt nem a felnevelő családban találják meg (kakukktojás-elvű a genetikájuk mint tudjuk(1), illetve a saját szociális minták kifejlődését gyakran a legközelebbi hozzátartozók gátolják. Mindezek összefoglalásaként elmondhatjuk, hogy sokszor nem képesek semmilyen normatívát kialakítani, adott esetben ellennormatívát alakítanak ki önmagukkal szemben, küzdenek saját ösztöneik ellen. A skála nagyon széles a 3 évesen már meleg szexust megélő játszó gyermek és a 30 évesen önmaga elől rejtőzködő felnőtt között. b)Alapvető kutatási probléma, hogy mai napig nem tudtak találni a pszichológusok olyan egyértelmű gyermekkori lelki toposzokat, amely alapján magyarázható lenne a homo- vagy biszexualitás. Tudjuk, az ortodox pszichiátria próbált ilyeneket felállítani(2), valószínű felnőttkori mintákat talált is(3), viszont az „úgynevezett pszichiátriai” kezelések, amelyek a gyermekkor újraírását és átírását tűzték ki célul, mind kudarccal végződtek(4). Semmilyen empirikus alapjuk nem volt, de a társadalmi elnyomás szerepét betöltötték(5). A hivatalos pszichiátria mai napig nem tud „elszámolni” a témával, de 1973 óta (akkor vették ki a DSM-ből Amerikában a homoszexualitás kategóriát(6) ) fokozatosan kivonult és visszavonult. Mindeközben szakmailag egy vákuumban lebeg, ugyanis alapvetően lehetetlen egy biológiai jelenséget személyiségpszichológiai genotoposzokra visszavezetni, lehetetlen szociális modellből akár szociálpszichológiailag visszafejteni, annál inkább lehetetlen klinikailag megközelíteni a fenti elvek miatt. c) Általánosságban megállapítható, hogy a különböző pszichoanalitikus személyiségpszichológiák metafizikai mítoszokat gyárt, amikor valaminek az empirikus eredetét saját módszerével fel akarja kutatni. Jung be is ismeri, hogy a kollektív tudattalan modellt nem tudja úgy leírni, hogy ne használná fel skolasztikus bölcselet alapvető fogalmát, a forma előtti tartományt („facultas praeformandi”) vagy az antropológusok által kreált fogalmat, a „misztikus participáció” –t(7). Freud is a metafizika mezejére lép, amikor idős korában a „Thanatosz” fogalmakkal operál(8); de például Szondi is a család tudattalan fogalmához metafizikai mítoszokat rendel.(9) Vitathatatlan módszerük jogossága, de egy objektív természettudományos kutatást ilyesmire nem lehet alapozni, mivel előbb-utóbb saját metafizikai zsákutcájába ütközne önmaga objektivitása, a szubjektum leírásának a lélektani problematikája. Ezt a paradoxont nevezem „interruptus-jelenségnek”, pláne ha ilyen modellekkel akarják leírni a homoszexualitás genezisét, ugyanis van egy módszertani szakadék a genezis és a pszichológia között ezen a téren, mint azt tárgyaltuk. 2. Bemutatok néhány szubjektív történetet csak a demonstráció igényével, s majd a 3. pontban megpróbálok egy metodikát összeállítani ezen jelenségek magyarázhatóságára és magyarázatára, igazolva a hipotéziseket csak elvi és egyéni szinten, remélve, hogy később ez önálló módszertannal egy önálló kutatási ággá válik. Ehhez felhasználom a kortárs pszichodinamika módszertanát, a gyermek- és serdülőpszichológia korszerű nézetei, a komparatív bölcsésztudományokat éppúgy, mint majd a 3. pontban a molekuláris genetikát, illetve a kortárs agykutatásokat; de már ebben a pontban is lesz egy érdekes statisztikus genetikai szituációnk. 31 éves biszexuális férfi, aki 6 évesen elemibe bekerülve már részt vett az ilyen WC játékokban, de míg a többi fiúnak ez csak egy fallikus önigazolás volt, ő állítja, hogy már akkor érzett benne homoerotikát. 12 évesen, hatodikos korában nem tudta megérteni lelkileg (pedig intellektuálisasn felfogta), hogy a mágnes piros felének miért a kéket kell vonzania, és fordítva. Ő úgy érezte, hogy a piros is vonzhatja pirosként a pirosat, illetve a kék kékként a kéket. Ezt kifejtette apukájának, aki azt állapította meg, hogy „nem érti a fizikát”. De a gyerek már érezte érzelmileg, hogy „ebben családban nagy a gáz”. Tudattalanul benne volt a gondolat, hogy igazából a szülők már nem fogadják el. Nagyon hamar ráeszmélt saját szexuális melegségére, 15-16 éves korában már csütörtök-pénteken az első két óra helyett uszodába jártak szexelni a melegbarátjával; aztán kiteregették a vizes törölközőt az osztályteremben a radiátorra. Gyakorlatilag ezzel nyíltan demonstráltak. Huszonéves korában már az őskonzervatív budaörsi fiúkollégiumban már performanszszerűen űzték ezeket a játékokat már egy másik baráttal. Érdekes, többször is coming outolt, de egyiket sem érezte teljesnek és szervesnek. A szüleivel érzi leginkább a konfliktust a mai napig. Amikor 30 évesen egy lány barátnője lett, folyamatosan gondot okozott neki, hogy az addigi meleg környezete ezt árulásnak vette, később meg is fogalmazta (1 év után véget ért a partnerviszony a lánnyal), és skizoiditást okozott benne, hogy abban az 1 évben a családja sokkal jobban elfogadta, utána megint elkezdett félni a régi kitaszításos élményektől, sokszor alaptalanul. Identitását úgy fogalmazza meg, hogy ő „gay-biszexuális”, azaz tud szexelni nőkkel, tud együtt is élni nőkkel, de tudja hogy karakterében alapvetően meleg, elmondása szerint a társa csakis férfi lehet. A barátnője humorosan csak „homokszexuálisnak” nevezte, érzékelte a lelki másságot; ez a férfi saját megélésében egyszerre volt kellemes, hogy elfogadják „gay”-ként, és ijesztő „biszexuális”-ként. 31 évesen újból meleg önmagát keresi a „white paper”, azaz önmagában izolált heteró kapcsolata után, „visszamelegedik”. Mindeközben új coming outra készül: be akarja jelenteni a családjának, hogy hoz valaki nagyon fontos személyt az életéből családi ebédre; a meglepetés az lesz, hogy mindenképpen férfi az illető. Jelen írás szerzője (28 éves biszexuális férfi) 8 éves korában megkérdezte nagypapáját, hogy „nem érti, egy férfi miért csak egy nővel házasodhat és fordítva, és miért nem szerethet férfi férfiként férfit, és nő nőként nőt?”. A nagypapa azt válaszolta, hogy azonnal hallgasson el és szégyellje magát, mert „ilyen nem létezik a világon”. Ez a nagypapai terror 12 évig éreztette a hatását. Kicsi korában hallotta, hogy „vannak valami b….k, akik egymást fenékbe b….k, de ezt még nem tudta kötni a saját maga által érzett emberi, orientációs motívumokhoz. A nagypapa hatására megfogalmazódott benne egy paradoxon: „mivel a fiúk nem szeretnek fiúkat, ezért csak a lányok szerethetnek fiúkat, de ő nem lány, pedig szereti a fiúkat”. Ezért gondolkozott azon, hogy mennyivel jobb a lányoknak, hiszen ők szerethetnek fiúkat, de ő soha nem tud lánnyá változni. De mi akkor az erősebb, a fiúszeretet vagy a saját férfiassága? Rá mindig is pusztító hatással volt ez a társadalmi kényszertranszvesztita elvárás. Megkérdezte a nagypapát, amikor a fejére tett egy kendőt, hogy „ ő esetleg lehetne lány, mert akkor szerethetnék a fiúk” de a nagypapa erre még jobban rámordult. Alapvetően első gyermekkori játékélményeit mindig lányokkal élte meg, 11-12 éves korában döbbent rá lelki valóságára. Kiskamaszként már mindig a fiúkra gondolt. 12 éves korában bekerült egy hatosztályos gimnáziumba, ahol ezt a lelki szeretetvágyát, ami még akkor nem társult annyira szexussal, abban élte ki, hogy ő volt a legkisebb az iskolában, és a nagy gimnazista fiúk vele babáztak, és vitték buliba, kvázi szárnyuk alá vették, de semmi nem történt. A kémiatanár amikor magyarázta a kationokat és az anionokat, akkor megjegyezte ironikusan, hogy „az embereknél is így van normális esetben”. Erre az összes fiú elkezdett nevetni, csak ő nem tette ezt, és nagyon megalázva érezte magát. Annyira nem volt egyértelmű a meleg szexus a nagypapa hatására, hogy 18 és 20 éves kora között első szexuális élményei csak nőkkel voltak: ez szexuálisan kielégítő volt, de lelkileg nem. 20 éves volt, amikor a kamaszkori legjobb barátja, akivel lelkileg 15 éves koruk óta rajongtak egymásért, egyszer csak nagyon részegen kikezdett vele. Ő rögtön felvállalta volna melegségét, ha a barátja meg nem tiltja, és nem rejtőzködik. 25 éves korában végképp kiszállt ebből a se kint se bent kapcsolatból, és egy leszbikus és meleg önismereti pszichodrámán végre totálisan felvállalhatta önmagát. 28 éves biszexuális férfi (az előbbi rejtőzködő) már kamaszkorában mindig azt kérdezte, hogy „ eléggé esztétikus-e a pénisze?”. Csak részegen és csak nagyon gátlásosan tudott fiúkkal szexelni, miközben minden maszturbációnál Brad Pittre gondol, abban reménykedve, hogy a fantáziája által Brad Pitt magáévá teszi. Egy ismerőse felajánlotta, hogy elviszi egy szaunába, ahova Brad Pitt is szokott járni, de ezt felháborodottan visszautasította, hogy „amíg csak maszturbál, vagy sötétben nem tudja senki, addig nem b…, de ha ezt megtenné, biztos az lenne. Folyamatosan női kapcsolatokat keres, miközben csak félig tud kielégülni nőkkel, mivel igényelné az anális szexet magában; ez mindig szétfeszíti a heteró kapcsolatait mai napig nem tudott túllépni ezen a szinten, önmagában kergeti a nőképeit, miközben sosem tud kielégülni szexuálisan. 26 éves biszexuális fiú, aki 4 évig jegyességben élt egy lánnyal, következett volna az esküvő…. Mindig nyitott volt a férfiak érzelmi közeledésére, de mindig a nőügyeiről beszélt. Egy éve találkozott egy fiúval, gyorsan felbontotta a jegyességet, azóta nyíltan meleg életet él, „gondolkozik, hogy gondolkoznia kell azon, hogy ő mi tulajdonképpen”. Ugyanis a nőben csak az esztétikum vonzza, áradozik a szép nőkről, miközben minden nővel való szexuális együttlét alatt is csak akkor tudott orgazmust produkálni, ha férfiakra gondolt. Hagyjuk hogy ő döntse el, hogy inkább meleg, vagy inkább biszexuális. 31 éves biszexuális férfi, aki megszorította a kezemet kétségbeesésében, hogy „mondjam meg, hogy ő nem biszexuális, mivel eddig minden barátnője a szemébe vágta, hogy „te biszexuális vagy””. Ezt érezték a szexusában is és a fiúkhoz való túlzott nyitottságában. Korábban úgy közölte velem régi szexuális élményeit (20 éves korában már), hogy „ te tudod, hogy mire gondolok, és érteni fogod, hogy mit csináltam, de nem kell kimondjam. Két feles után, már eldicsekedett, hogy bezzeg „amikor 20 éves korában egy „travi” megdícsérte a „hüvelykujját” egy melegbárban, az milyen jól esett neki”. 17 éves korában közölte az én jelenlétemben, hogy „bármit is gondoljanak a fiáról, nem lehet meleg, mivel az ő gyereke, és anyaként érezné ezt”. Később a lányok ezt megérezték. Kitaláltunk neki egy önálló kategóriát, amiben jól érzi magát, ez a „queer biszexuális”. Igazából a queer fogalom (10)a szexus szabad identifikációs választását jelenti bárki részére, de ebben az esetben azért felelt meg neki ez a queer fogalom, mivel így szabadon és viszonylag nyíltan megélheti a szexuális vágyait, de ez nem vezet ahhoz, hogy meleg identitása legyen. Ugyanis neki igénye van, a rendszeres, heteroszexuális nőkkel való társkapcsolatra. Így, „queer módon” a szexuális biszexualitását is el tudja fogadni. 26 éves, „ inkább meleg fiú”, aki vidéken nőtt fel, s így kamaszkorában „egyetlen menedéke egy erotikus képregényfigura volt, ezzel tudott kielégülni, amíg nem ismert meg meleg fiúkat. Igazából konvencióból ragaszkodott ahhoz, hogy első szexuális élményei nőkkel legyenek, úgy veszítse el a szüzességét, ne férfiakkal, mivel az nem fért volna bele a neveltetési normarendszerébe. Hébe-hóba volt még nőkkel, de ahogy fogalmazott, „ 3 éve nem látott premier plánban női nemiszervet”. Az anyukája tudta meg leghamarabb, mivel ő a fő szövetségese, és neki nem tudott hazudni. Az anyuka csak azon izgult egy fél évig, naponta csörgette, hogy „mikor lesz AIDS-es”? Később az apja is megtudta, bár ő a mai napig nem fogadta el teljesen, ő nagyon intenzíven keresi az apjával való lelki kapcsolatot. 21 éves meleg fiú, aki 17 éves korában, egy gyermekvédelmi intézetben döbbent rá, hogy ő homoszexuális. Egy 40 éves meleg férfival beszélt, nem volt köztük semmilyen testi kapcsolat, de a lelki analógiákból ráismert saját meleg karakterére. Ezután megvolt az a keret „ ahol ő már szexuális determinációját is kipróbálhatta fél évvel később egy másik férfival, addig nem értette, mi is az”. 30-as éveibe járó „biszex és meleg” férfi, aki most csak férfiakkal van. Egy észak-erdélyi kis településen nőtt fel, grófi családban. Aztán bekerült líceumba Kolozsvárra, és a kamaszkori autoerotikát ösztönösen kihasználva az összes fiút kielégítette orálisan 11 évesen. A többi fiú nem értette, hogy mi ez, ezt egy fütyis játéknak tartották, de ő már teljesen tisztában volt ennek a szexuálpszichológiai jelentésével: a sok heteró között ő tudatos meleg volt. Ez a 80-as végén történt a Ceausescu-rendszerben még, ahol is az iskola összehívta a tanügyi bíróságot. Elkezdték faggatni, ő nem tudott válaszolni, a feje felett eldöntötték, hogy csak abba az iskolába járhat, amelyik befogadja, mivel nincsen magániskola. De előtte előírtak neki egy 3 hónapos pszichiátriai kényszergyógykezelést; „gyógyulását igazolva” térhetett vissza csak az iskolába. A kolozsvári ifjusági pszichiátrián „lehető legliberálisabb” elmeorvosnőhöz került (15 évvel az Amerikai Pszichiátriai Társaság szakmai határozata után, sic!), aki Foucault-t igazolva és mégis rácáfolva (11) közölte vele 3 nap bezárás után, hogy „ ugye tudja, hogy maga a társadalom büntetéséből van elmeosztályon, hogy megjavuljon; ezt soha nem fogják elfogadni; de maga ez ellen nem fog tudni küzdeni, maga mindig ilyen marad, mert ez ösztönös és kiírthatatlan, ezért tegye meg, hogy találja meg a hasonszőrűeket, és titokban csinálja velük; de senki meg ne tudja, mert ide hozzák vissza, és akkor már konzervatívabb orvosnőhöz kerül”. Ezek után ráírta a papírjára, hogy „gyógyult”. Ahogy az illető fogalmazott, „ő volt a kissebbik rossz, aki segített neki. De a mai napig kimutatható, hogy számos neurotikus sérülései van meleg kapcsolataiban is, amely egyértelműen a „pszichiátriai terápiára” vezethető vissza. Nagykamasz korában elkezdett szexelni a balett-táncosnőkkel a operában, majd végül lefeküdt a balettmesternővel is, aki csak 2 évvel volt fiatalabb az anyjánál, ezért kapott is grófnőtől egy nagy pofont. Végül aztán óriási kitérő után visszatalált önmagához,ugyanis a „férfi balettesek öltözője szemben volt a női öltözővel”. Ott igazi mély kapcsolata lett egy táncos fiúval. De mai napig benne vannak a lelki sérülések a meleg kapcsolataiban. 30 évesen is azt kérdezte tőle az erdélyi grófnő anyja, hogy „ még mindig albérletben laksz annál a fiúnál?”. Erre ő azt válaszolta, hogy „nem albérlet az, hanem együttélnek, egy ágyban alszanak, és dugják egymást”. Erre a grófnő megkérdezte, hogy ”mondjátok csak, fiúk, milyen fűszert használtatok a sütiben?”… 30 éves meleg férfi mesélte humorosan, hogy ők már 3 évesen játszottak „fütyist” a teherautó platóján, többekről kiderült, hogy melegek, többekről, hogy heterók az évek folyamán. Ő viszont már szexuális játékot látott ebben, 3 évesen. 32 éves meleg férfi, aki elfogadó nagypolgári családban nőtt fel, mindig mindent tudtak róla, mindig mindent vállalt, mai napig a férfiimádó melegek közé tartozik, aki kiegyensúlyozottan rajong magáért és a szép férfiakért. Az ő életében soha nem volt törés… 26 éves meleg férfi, aki egy „Temesvár melletti kis poros faluban nőtt fel”, ahol tv sem volt. Anyai ágon román nagyarisztokrata, apai ágon „lecsúszott proli”. Ráadásul egy szektához tartoztak, ahol tilos volt a fogamzásgátlás, és nagyon sok testvére van. A családja nagy részével nem tartja a kapcsolatot, 20 évesen már politikai menekültnek tekintette magát az akkori Romániából a melegsége miatt. Jelenleg egy feminista-meleg cég kreatív igazgatója, self-made-manségére büszke, és mindezt nyílt melegséggel érte el. 3 éves korában zavarta a mesékben hogy, „ azok a szép királyfik miért mindig a bugyuta királylányokat veszik el pedig elvehetnék a hercegfiket és a tündérfiket is”. Ezek már a saját meleg kreálmányai voltak, mivel nagyon is tisztában volt a meleg szerelem jelentőségével. Elkezdett saját meséket gyártani, és álmodni, amelyek már megfeleltek a saját meleg normáinak. 4 évesen az apja mesélt a herkulesfürdői élményeiről viccesen, hogy őt akarata ellenére megtapogatták egyes férfiak. Az érdekes az, hogy 4 évesen tudta, hogy akkor az erekcióra és a péniszre kell gondolni, pedig nem voltak szexuális fogalmai. 12 évesen Temesváron már nyílt meleg életet élt, mindenkit ismert, állandó erekciója volt egész kamaszkorában, amely aztán kora felnőttkorára elmúlt, mint szexuális stimulus. Abban az időben mindent kipróbált nagyon sok férfival, mivel az volt a divat Temesváron, hogy „ rövid időnként váltani kell”. 20 éves korára teljesen kiélte magát, s jelenleg egy radikálissan monogám meleg, csak a szerelmével tudja elképzelni a szexualitást, mivel nem is birtokol, „az ő szerelme” tízezer szuperpasi egyben, akivel csak 5 órás szexet tud elképzelni minimum, teljes egyenrangúságban, és kölcsönös univerzális szerepben. 16 éves volt, amikor egy temesvári parkban már kezdtek volna szexelni idősebb partnerével, mikor odajött hozzájuk „téríteni” egy ex-gay Amerikából, aki 30 éves volt. Az ex-gay-ség(12) egy fundamentalista keresztény fogalom a „megtért és meggyógyult” melegekre, akik ugyanazt a játékot játsszák, mint a pszichiáternő fent, csak vallásilag. A 16 éves fiú meg is jegyezte, „ miért van az, hogy az ex-gay szándékosan a szeretkezni készülő melegeket téríti… milyen ösztönei vannak”, és kiröhögték… Tudjuk a kortárs statisztikai genetikai ikerkutatásokból, hogy ha az egyik ikertestvér meleg, akkor 52%-os valószínűséggel lesz a másik is meleg(13). Ugyanakkor ezek a kutatások nem számolnak a szociológiai és pszichológiai háttérrel megfelelő színvonalon. Hiszen a bemutatandó ikerpárunkból az egyik teljesen meleg, a másik a fenti gay-biszexuális. Olyan erős szövetség volt köztük kiskorukban is, hogy csak többesszámban beszéltek, és amikor a nővérük megsértette őket 8 éves korukban, akkor büntetésből megerőszakolták a babáit, amely később nagyon rosszul esett a nővérüknek. 16 éves korukban előfordult, hogy az egyik iker egyes szám első személyben beszélt telefonon a „közös másnapi dolgozatukról”, erre a másik hisztériát rendezett, hogy ez milyen önzés. Érdekes reprezentációi az ókori „Gemini-fogalomnak”, ugyanis az antik Kasztór és Polüdeikész között is volt egy homoerotikus szövetség, úgy, hogy ezért az egyik az istenségéről is lemondott, hogy a másikkal lehessen az élete végéig(14), mégsem volt köztük szexus. A mi ikreinknél is előfordul a mai napig, hogy az egyiknek ki kell mentenie a másikat a tűzből, mert bentégne, mivel gyengébb sokszor, de sokszor ez az érzelmi gyámkodás a meleg szövetség rovására megy, mert megsérti az egyenrangúsági viszonyokat. 24 éves korukban készült róluk egy művészfotó, amely úgy ábrázolja őket, mint két tojásfejet a fehér habokban a fürdőszobában. Nagyon sokan feltételezték róluk, hogy szexuális kapcsolat is van köztük, másképp „a szövetségük nem lehetne ilyen erős”; ez számukra nagyon sértő volt. Odáig ment ez a heccelés, hogy 26 évesen belementek egy végtelenített filmes játékba, élve az esztétikai irónia cáfoló erejével, ahol egy kocsi hátsó ülésén meztelenül derékig látszódtak, és csókolóztak imitálva. Ebből műcsarnoki botrány lett, az engedélyük nélkül vetítették. Az egyik exbarát meg is jegyezte: „mindig is tudtam..”. Végül a másik ikertestvér azért mondott le egy fotósorozatot a hétköznapjaikról, mert már új barátja volt, és a kölcsönösen értetlen melegek „kavarásaiból elege volt”. Sokszor előfordult meleg baráti szituációban is, rosszindulatú intrika. Volt, hogy annyira megutálták az iker voltukat, hogy fél évig nem keresték egymást. Az egyik fiút megkérddezte egy lány a Műcsarnokból, hogy szerinte ez a felvétel egy fiú tükörben csókolózva, vagy hogy lehet ez két fiú? Mire a srác közölte, hogy ez ő és az ikertestvére. Előtte a lány elmondása szerint a díszletberendező lányok egymást rángatták be, hogy „láttak-e már ilyent?”. Ez lelkileg nagyon érzékenyen érintette a megkérdezett ikerfiút… 3. Diszkusszió, illetve tudományos lehetőségek a)Állítás és tudományos konklúzió, hipotézisek: Ez a cikk kizárólag demonstráció, többre nem érdemes, de pszichodinamikailag felsorakoztatott olyan mélyinterjú-mintákat, hogy erős hipotéziseket levonhatunk.
b) Perspektíva, egy új kutatási mód lehetősége: Ismerünk egy kora gyermekkori, degeneratív neurológiai betegséget, a Proud-szindrómát(17) ;ahol éppen a melegséggel összefüggésbe hozott Xq28-as génszakasz(18) sérül az Xq22-es mellett. Sajnos komplex adataink nincsenek a melegségre vonatkozva, ugyanis ezen gyermekeknél 1 éves korban jelentkezik a betegség, és kamaszkorukig kezelhetetlen epilepsziában meghalnak. Azt azonban tudjuk MR- felvételek alapján, hogy súlyos az agyi degeneráció, s pont a melegségben érintett funkcionális agyterületek (corpus callosum, illetve hypothalamus(19) hiányoznak vagy erősen laesiósak. Mindez csak fiúknál jelentkezik (tudjuk, a melegek 70%-ánál meg van ez a gén, míg a heteró férfiak 20%-ánál is megvan) más hypothalamus-funkciók is sérültek (intabil hőreguláció), illetve erős a hypogonadismus, tehát elképzelhető a későbbi szexuális attraktivitás hiánya. Más genetikai betegségeket is vizsgálunk ilyen szempontból, de ezek ipari titkok egyelőre. Ugyanakkor tudjuk, hogy megfelelő agykutatással visszakereshetők a fehérjeindukciós láncból az RNS- és DNS-minták, amelyeket eddig a molekuláris genetika nem elemzett a témában… c)Tudománymetodikai javaslatok: 1. Láthattuk, a meleg biológiai és pszichológiai funkciók levezethetők a genetikából és az agykutatásból. 2. Mivel azt állítottuk, a szociális diverzifikációs és integrációs funkciók a genetika egyenes következményei csak más szociálpszichológiai háttérrel, egy megfelelő tartalom- és clusteranalízissel mondjuk 100 mélyinterjú esetében a pszichodinamika lehet az összekötő kapocs a szociális akciók és a fenti interruptus elvén működő biopszichológiai, talán evolúciós háttér mögött. 3. Nincs szükség pszichológiai genealógiára, ennek megfelelően metafizika-képzésre sem. 4. Megtalálhatók a klinikummentes antropológiai minták, meleg értékcentrikusan. 5. Ennek megfelően csak olyan kutatás jöhet szóba, amely egyszerre alkalmazza a PET, az MRI, az EEG, a neuroendokrinológia, és többfajta személyiségpszichológiai mérőeszköz elveit. 6. Ezen dolgozunk jelenleg. 7. Talán egyszer eljutunk egy ilyen integrált tartalom- és clusteranalízishez is, ahol a fentiek értelmében a pszichodinamikáé a központi kommunikációs szerep. Bibliográfia
Dean Hammer – Peter Copeland: Génjeink, (Osiris, Budapest, 2005); 151-188. o. Angus McLaren: Szexualitás a 20. században (Osiris, Budapest, 2002) 20-105. o. Sigmund Freud: A Farkasember (Filum, Budapest, 1998) 20-60. o. M. Foucault: A szexualitás története (Atlantisz, Budapest, 2001) I. kötet 20-100. o. C. G. Jung: Analitikus pszichológia (Göncöl Kiadó, Budapest, 1991) 10-30. o. Sigmund Freud: Rossz közérzet a kultúrában (Kossuth, Budapest, 1992) 20-40.o. Szondi Lipót: Káin, a törvényszegő Mózes, a törvényalkotó (Gondola 96' Kiadó, Budapest,1987) 30-200. o. Annamarie Jagose: Bevezetés a queer elméletbe (Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2003) 20-110. o. http://www.snowcrest.net/sunrise/Agemini.htm http://en.wikipedia.org/wiki/Sissy Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle, 8. évf. 5. szám, 2003. október, Budapest, cikk: Serdülőkori szexuális magatartás és az egészséges szexualitás (Sievin, Oliphant, Blum) Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle, 12. évf. 6. szám, 2007. december, Budapest, 204-205. o. (1) Dean Hammer – Peter Copeland: Génjeink, (Osiris, Budapest, 2005); 151-188. o. (2) Angus McLaren: Szexualitás a 20. században (Osiris, Budapest, 2002) 20-105. o (3) Sigmund Freud: A Farkasember (Filum, Budapest, 1998) 20-60. o. (4) Angus McLaren: Szexualitás a 20. században (Osiris, Budapest, 2002) 20-105. o (5) M. Foucault: A szexualitás története (Atlantisz, Budapest, 2001) I. kötet 20-100. o. (6) Angus McLaren: Szexualitás a 20. században (Osiris, Budapest, 2002) 20-105. o (7) C. G. Jung: Analitikus pszichológia (Göncöl Kiadó, Budapest, 1991) 10-30. o. (8) Sigmund Freud: Rossz közérzet a kultúrában (Kossuth, Budapest, 1992) 20-40.o. (9) Szondi Lipót: Káin, a törvényszegő Mózes, a törvényalkotó (Gondola 96' Kiadó, Budapest,1987) 30-200. o. (10) Annamarie Jagose: Bevezetés a queer elméletbe (Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2003) 20-110. o. (11) M. Foucault: A szexualitás története (Atlantisz, Budapest, 2001) I. kötet 20-100. o. (12) http://www.exgaywatch.com/wp/ (13) Dean Hammer – Peter Copeland: Génjeink, (Osiris, Budapest, 2005); 151-188. o. (14) http://www.snowcrest.net/sunrise/Agemini.htm (15) http://en.wikipedia.org/wiki/Sissy (16) Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle, 8. évf. 5. szám, 2003. október, Budapest, cikk: Serdülőkori szexuális magatartás és az egészséges szexualitás (Sievin, Oliphant, Blum) (17) Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle, 12. évf. 6. szám, 2007. december, Budapest, 204-205. o. (18) Dean Hammer – Peter Copeland: Génjeink, (Osiris, Budapest, 2005); 151-188. o (18) Dean Hammer – Peter Copeland: Génjeink, (Osiris, Budapest, 2005); 151-188. o
Powered by !JoomlaComment 3.25
3.25 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||











